Fülöp Márta, Pinczés-Pressing Zsuzsanna és Berkics Mihály hiánypótló tanulmánya versenyzésről, versengőkről, tehetségekről és a számok mögött rejlő összefüggésekről. AJÁNLÓ.
A hazai oktatási gyakorlatban a versenyhelyzeteket gyakran alkalmazzák a tehetségek azonosításának és a tehetségcsírák kibontakoztatásának eszközéül. Magyarországon a versenyeztetés igazán komoly hagyományokra tekint vissza, már a XIX. századtól számos lehetőség állt a kihívásokra vágyó diákok rendelkezésére. Nem pusztán a versenyeztetés múltja, de jelene is figyelemre méltó nemzetközi összehasonlításban is. Egy japán, magyar, amerikai összehasonlító vizsgálatban a kutatók azt találták, hogy a három országból Magyarország kínálja a legtöbb versenyt az általános iskolás tanulók számára. A versenyek töretlen népszerűsége ellenére azonban ezidáig kevés kutatás vizsgálta, hogy a megmérettetés folyamata, a részvétel, illetve a kiemelkedő versenyeredmény valóban hozzájárul-e a tehetségek későbbi beválásához. Fülöp Márta, Pinczés-Pressing Zsuzsanna és Berkics Mihály tanulmánya ezekre a kérdésekre és összefüggésekre kereste a választ. A kutatás elsődleges célja volt, hogy kvalitatív és kvantitatív módszerekkel feltárja, hogy az eredményes versenyzők életében milyen szerepet játszott az, hogy gyermek- és serdülőkorukban regionális, országos vagy akár nemzetközi megmérettetésen vettek részt. A tanulmány a veleszületett képességeken túl a versenyzők pszichés sajátosságait is vizsgálta, hogy közelebb kerüljenek a válaszhoz: mely tényezők alapozhatják meg hosszú távon egy versenyző sikerességét az életben. A kutatás további, távolabbi célja, hogy elindítsa a most versenyző, ifjú korosztály későbbi, több éven át zajló utánkövetéses vizsgálatát.
Sikeres versenyző, sikeres felnőtt?
Harminckét sikeres versenyzővel készült mélyinterjú és további 400 fő kérdőíves megkérdezése után izgalmas és tanulságos kép rajzolódott ki a megmérettetések szerepéről. A vizsgálat megerősítette, hogy a megkérdezettek az adott versenyszereplés eredményességétől függetlenül jó érzéssel tekintenek vissza életüknek erre a szakaszára, sőt a mélyinterjúk résztvevői szerint a verseny nem csupán kihívást, de örömöt és élvezetes játékélményt is nyújtott számukra. A vizsgálatban résztvevők döntő többsége úgy fogalmazott, hogy ugyan tanárai vagy szülei biztatására, de alapvetően belső motivációtól hajtva maga döntött a versengés mellett. A tanulmány egyik célja volt, hogy a későbbi, munkaerő-piaci vagy szakmai beválást vizsgálja a sikeres versenyzők körében. A kutatók azt találták, hogy a sikeres versenyrésztvevők többsége meglehetősen nagy sikerrel halad a pályáján; Ph.D. fokozatot szerez, kiemelkedő ösztöndíjat nyer el és nagy arányban publikál mind magyarul, mind idegen nyelven, nagyobb hányaduk pedig itthon és külföldön is oktat, vagy éppen szakmai előadásokat tart. A versenyzésnek természetesen nem csupán a szakmai előmenetelre, de az egyén életének egészére is jelentős hatása van, a tanulmány így ezt az aspektust is kiemelten vizsgálta. A kutatásban résztvevők szerint a versenyek növelték teljesítményüket, képességeikbe vetett hitüket és önértékelésüket, de több esetben meg is erősítették érdeklődésüket és elkötelezettségüket az adott terület iránt. A válaszadók a versengés számos olyan pozitív hatását is megemlítették, melyeknek később komoly hasznát vették a munka világában. Ilyen pozitív mellékhatásnak tudták be önismeretük fejlődését, a stresszkezelés hatékony elsajátítását, a győzelem és a veszteség feldolgozását, és az időmenedzsment technikák elsajátítását is. A fejlődő készségek mellett a versenyzők arról is beszámoltak, hogy a megmérettetések során megismerkedhettek jövendő szakmájuk kiemelkedő tagjaival és alkalmuk nyílt eszmecserére, emellett pedig ezek az alkalmak hozzásegítették őket a helyes pályaválasztáshoz is.
Szubjektíven a versengésről
Pinczés-Pressing, Fülöp és Berkics egy szóasszociációs feladat segítségével azt is megvizsgálta, hogy milyen a fiatalok spontán attitűdje a versenyekhez kapcsolódó jelenségekhez. A résztvevőknek a feladat során a „versengés”, a „győzelem” és a „vesztés” kifejezésekhez kapcsolódó szavakat kellett előhívniuk. A versengéssel kapcsolatban az eredményes és a kevésbé eredményes versenyzőknek egyaránt a motiváció és az ambíció jutott elsőként eszébe, a szubjektív megítélésben azonban jelentős különbségeket találtak a kutatók. A versengéssel kapcsolatos spontán válaszok között az eredményeseknél arányaiban több volt a motiváció, ambíció, fejlődés, erőfeszítés és pozitív érzelmek említése, míg a kevésbé eredményesek válaszaiban az eredményeseknél nagyobb hangsúllyal szerepelt a vereség, a veszteség, a harc fogalma, valamint a negatív érzelmek, a stressz, a feszültség, a nyugtalanság. Bár a kevésbé sikeres versenyzők is sokkal pozitívabb szubjektív jelentést tulajdonítottak a versengésnek, mint korábbi vizsgálatokban az átlag magyar hasonló korú populáció, összességében az eredményes versenyzők erősebben kapcsolták a sikert a versengéshez, a kevésbé eredményes versenyzőknél viszont a győzelem mellett a harc és a vereség fogalmai dominánsabban jelentek meg, mint a másik csoportban.
Versengő személyiség?
A szerzők ötféle versengési attitűdöt különböztettek meg: a hiperversengést, az önfejlesztő versengést, valamint a versengés elkerülésének három fajtáját: a szorongó-versengéskerülést, a vesztéstől félő versengéskerülést, és a közömbös nem-versengést. Míg az önfejlesztő versengőkre jellemző vonás, hogy kedvelik a versenyhelyzeteket, és hasznot kovácsolnak belőle, addig a hiperversengők gyakran túlzásba viszik azt, ami számos konfliktust okoz számukra. A vizsgálat alapján az eredményes versenyzőkre az önfejlesztő versengés bizonyult jellemzőbbnek, a kevésbé eredményesek körében pedig az eredményesekhez képest erősebben jelent meg a versengéskerülés mint viselkedési minta.
Megküzdési módok
A vesztéssel és a győzelemmel való megküzdés kérdőíves vizsgálata során három különböző megküzdési mintázatot tudtak a kutatók elkülöníteni az alapján, hogy a fiatal mennyire kezeli konstruktív módon az átélt győzelmet vagy vereséget. A kiegyensúlyozott-megküzdő típus győzelem esetén boldogságot él át és hamar új kihívásokat keres, míg kudarc esetén nem adja fel és talpra áll. A narcisztikus-domináns-agresszív típusú fiatalra jellemző, hogy felnagyítja eredményét, növeli a távolságot a legyőzöttek és önmaga között, vesztes szereplés esetén pedig gyakran agresszív módon viszonyul a győzteshez. Az elkerülő-feladó típusú versengők kevéssé tudnak örülni a győzelemnek, kudarc hatására pedig könnyen leértékelik önmagukat és feladják a küzdelmet. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy az eredményes versenyzőket inkább jellemzi, hogy győzelem esetén örömöt és aktivációt éreznek, ami hajtóerőként szolgál a további versenyek, feladatok kereséséhez és a velük való sikeres megküzdéshez. A sikeres és kevésbé sikeres versenyzők csoportja között a vesztés és a győzelem kezelésének stratégiájában is mutatkoztak különbségek. Az eredményes versenyzők inkább adaptív, alkalmazkodó módon fogják fel mindkét kimenetelt, és igyekeznek a hibáikból tanulni, míg a kevésbé eredményesek hozzájuk képest nehezebben birkóznak meg az átélt sikerrel vagy kudarccal.
Nemek harca?
A kutatás izgalmas nemi különbségeket is talált a vizsgálódások során. Számottevő különbség mutatkozott abban, hogy a fiúk és a lányok mennyire tartják versengőknek magukat, mégpedig a fiúk javára. Mindkét nem képviselői között az önfejlesztő versengők típusa van túlsúlyban, de a fiúkra nagyobb számban jellemző a hiperversengés, míg a lányoknál a versengéskerülő viszonyulás gyakoribb jelenség. A győzelemmel és a vesztéssel való megküzdési stratégia is erősen eltér a két nem esetében. A győzelem után fellépő érzelmi reakciók közül a narcisztikus önfelnagyítás jellemzőbb a fiúkra, míg a lányoknál a legjellemzőbb érzelmi reakció az öröm és az aktiváció, a fiúknál jobban zavarba hozza őket a győzelem, mert jobban tartanak a társas környezet győzelmükre adott esetleges elutasítóbb reakciójától.
A tanulmány a Géniusz Műhely kiadványsorozatban jelent meg, letölthető innen.
