Köznevelési intézmények pedagógusai, gyógypedagógusai, szakoktatói, felsőoktatásban dolgozó oktatói és civil szervezetek tehetséggondozói számára a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ felhívást tesz közzé a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjra, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők erkölcsi és anyagi elismerése céljából.
A "Téli esték" a 2020-ban átadott Matehetsz Tehetségházban csütörtök esténként megrendezésre kerülő interaktív programsorozat, különböző témákban szülők és szakemberek számára.
A január 11-i eseményen, amely szülők számára került megszervezésre Vajda Zsolt vezette aki „A tehetségen innen és túl a családi mindennapokban” címmel tartott előadást.
Áder János korábbi köztársasági elnök tavaly indította el azt az ösztöndíj-programot, amely az idei évben már 67 nehéz sorsú fiatal tanulmányait támogatja havi nettó 100 ezer forinttal. A programot koordináló Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége adventi találkozót szervezett az ösztöndíjasok számára, amelyen részt vett a volt köztársasági elnök és felesége is.