Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Havonta jelentkező hírlevelünk tehetség témakörben.

A Matehetsz tutor munkatársainak 2019. január 27-i évindító találkozójával elindult a Tutor Program újabb periódusa.

A Matehetsz aktuális felhívásai kontakt alkalmas és e-learning képzéseken való részvételre.

Áttekintő összefoglaló az EFOP 3.2.1 kiemelt projektben a Matehetsz által eddig megvalósított szakmai feladatokról.

Novák Blanka a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje egy tudományokat népszerűsítő svéd film főszereplője lett.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 2018. december 8-án tartotta évzáró diákrendezvényét Fedezd fel a tehetséged! címmel.

Sokszínű tehetséggondozó tevékenységünk során fontosnak tartjuk a visszajelzés lehetőségét is megadni mindazoknak, akikkel az adott periódusban, illetve időről időre együtt dolgozunk. Az év vége közeledtével jólesik visszatekinteni ezekre a személyes sorokra.

Az idén jubileumi születésnapját ünneplő Szendrő Péter professzor urat életműdíjban részesítette a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács.

Idén 18. alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat azon kiváló pedagógusoknak, akik Magyarország szerte különösen sokat tettek az oktatás ügyéért és kiemelkedően nagy hatással voltak diákjaik fejlődésére, későbbi szakmai karrierjére.

A 4 fordulóból álló országos pénzügyi tudatossági programra több mint 1000 középiskolás diák nevezett. 

A jubileumi évre való tekintettel online elérhető és visszakereshető a hajdúszoboszlói konferencia-sorozat valamennyi előadása, összefoglaló anyaga, publikációja.

2018. november 19-én rendezték meg az uniós forrás segítségével megvalósított EFOP projekteket, valamint azok szakmai tapasztalatait ismertető konferenciát.