Napjaink fiataljai több időt töltenek a számítógépek társaságában – javarészt az interneten, mint szüleikkel. A média naponta panaszolja, hogy szükség lenne még több informatikusra, sőt lányokra is, mert 120 ezer betölthető informatikai állás van épp üresen Európában. Mellesleg Kínában éppen 120 ezer diák kap informatikus diplomát évente. A világ leggazdagabb embereinek zöme az informatikai iparban (is) érdekelt vagy éppen ebből szerezte – tehetsége révén – a vagyonát.
Szalay Sándor informatikatanár szerint nincs recept, hogyan lesz a megszülető informatikai tehetségből siker, de az Informatika-számítástechnika Tanárok Egyesületének hajdani elnöke szerint néhány képesség megléte alapvető fontosságú lehet.
Az informatika túlontúl tág és átfogó terület ahhoz, hogy informatikai tehetségről, mint olyanról komolyan lehetne beszélni. Ellenben vannak olyan pontok, amelyek alapján az informatika területén fontos tehetségre utaló jelek felismerhetők, illetve vannak olyan helyek, ahol a bizonytalan szülő támogatást kaphat, ha az iskola ebben számára nem partner.
A többszörös intelligenciákra vonatkozó elméletekből (azaz az intelligencia részterületekre oszthatóságából) kiindulva az informatikai tehetséget nem feltétlenül jellemzik speciális vonások, de többféle részterületre vonatkozó tehetségjegyeket azonosíthatunk, mint informatikai tehetségre utalót: nyelvi, logikai, matematikai, térbeli, zenei, intra- és interperszonális és végül a különböző intelligenciák együttműködését szervező tehetségjegyet.
Ezen intelligenciák mindegyike különálló és független a többitől. Tehát az egyikben bemutatott képességszint nem mond semmit a másik területről. Bár ezek az intelligenciák függetlenek egymástól, mégis interakcióban vannak, mert a legtöbb esetben egyszerre több intelligenciát kell mozgósítanunk egy-egy probléma megoldására.
Az egyes intelligenciák egymástól eltérő fejlődést és ezáltal fejlettséget mutathatnak, az egyes területeken mutatott képességek nem mondanak semmit más területeken megjelenő képességekről.
Úgy vélem, a tehetség nem egyszerűen egy képesség magas szintjét mutatja, hanem több képesség interakciójából létrejövő rendszer. A tehetséges gyerekek azok, akik képesek kifejleszteni magukban az átlag feletti képesség kreativitás feladatelkötelezettség integrációját, és alkalmazni az emberiség számára értékes területen. A feladatelkötelezettség legfontosabb összetevői az érdeklődés, kitartás, önbizalom, én-erő és kritikus gondolkodás.
Másképp jelenik meg a tehetség első csírája az informatikában?
Nem. A tehetség felfedezésének jellemzőit öt úgynevezett tehetségvonás mentén szokták leírni. A széttartó, divergens gondolkodással élő másképp látja a világot, nem fogadja el úgy a dolgokat, ahogy vannak. Csodabogárnak vagy akadékoskodónak tarthatják a tanárai és kortársai. Egy másik tehetségjegy az intenzív ingerelhetőség: az ilyen személyiség szélsőségesen reagál, esetleg sokat sír, minden érdekli, kíváncsi. Feltűnő a tehetségesek érzékenysége is, őket az átlagosnál mélyebben érintik a dolgok, bírálatra, elutasításra megsértődnek, másnak, idegennek érzik magukat, különösen azért, mert éles felfogóképességükkel sok mindent átlátnak, amit a többiek nem, átugranak lépéseket, türelmetlenek mások lassúságával szemben. Végezetül a tehetséges gyermeket belső elvei hajtják, így a saját útját járja, s konfliktusba kerül a normákkal, a segítséget ugyanakkor gyakran elutasítja.
Az e jellemzőkből eredő feszültségek akár devianciát is eredményezhetnek. A teljes környezeten belül az iskola – és ezen belül a tanár – felelőssége hatalmas, módot kell találnia arra, hogy a gyermekben rejtőző energiákat a tehetsége kiteljesítésének szolgálatába állíthassa, és ne a konfliktusokat növelje a tehetséges, de átlagtól eltérő növendékével.
Mi indokolja a tanárok támogatását a tehetséggondozásban?
A tehetség gondozása hatalmas felelősség és kihívás, ebben nekik is segítséget nyújtanak a tehetségpontok, nem csak a diákoknak és szülőknek.
Bármilyen tehetséggondozó formát is találjunk alkalmasnak egy-egy diákunk kibontakoztatására, nem szabad, hogy a gyermek gondtalan, boldog gyermek- és fiatalkorát veszélyeztessük, vagy a gyerek döntéseit figyelmen kívül hagyjuk, mert mi (vagy a szülő) „tudjuk, mi a jó neki”. Veszélyforrás lehet az, hogy a szülői nyomás miatt a kiemelkedő terület elvakult fejlesztése során más területeket elhanyagolunk.
Mi jelent fő problémát az informatikai tehetség felismerésében és segítésében?
Lehet, hogy vicces vagy szörnyülködésre okot adó a válaszom, de maga az informatika-oktatás. Valójában az informatikai tehetség sokakban megbújik, akik képesek analitikus gondolkodásra és gondolataik szimbolikus megjelenítésre. Ez ugyanis az informatika „nyelve”. Ez tanulható, és a kérdés az, hogy milyen szinten fogja beszélni ezt a „nyelvet” a felnövekvő fiatal. Az igazi probléma, hogy még azt sem tudjuk, hogy mit is tanítsunk valójában az iskolában.
Egy informatikatanár-szakos hallgató szakdolgozatában azt állította, „hogy az informatikaoktatás célja, követelményei, rendszere, módszerei nincsenek nyugvóponton. A programnyelvektől a felhasználói ismereteken át a problémamegoldó képességen keresztül a gombnyomogatásig sokan, sokféleképpen, sokfélét tanítanak. Az informatika oktatása mindenhol gondot jelent, mindenhol probléma a beillesztése a klasszikus rendszerbe, a „mit oktassunk?” (felhasználást, algoritmuselméletet, programozást vagy valami mást) és a „hogyan oktassunk?” (elméleti vagy gyakorlati alapozással, tudás- vagy készségfejlesztési céllal). Úgy tűnik, az (általános műveltséget szolgáló) informatika pedagógiai emancipációja mindenképpen szükségszerű, ugyanakkor a magyar „köz”-informatikaoktatás (értsd: nem szakmai informatika) történeti korszakolásában három paradigma vázolható fel.”
Szerinte három nyomvonalon haladunk, a felhasználói-alkalmazói programok oktatása, algoritmuselmélet-oktatás, programnyelvek oktatása. Az informatikával foglalkozók azt tapasztalják, hogy mást követel az oktatástól az informatikai ipar, mást szeretne a szülő (riasszuk el a gyerekét a számítógéptől, úgy általában), mást igényel a társadalmi fejlődés (általános digitális írástudást, többszintű nethasználatot, publikációs képességet) és mást szeretne a diák, leginkább játszani és békén hagyva lenni, hiszen el van foglalva. Az informatikai tehetséget általában erősen egyoldalúan, a programozásban, a rendszerek összeállításában szokták mérni. Pedig az is figyelmet érdemelne, ha valaki nagyon kreatívan képes élni a felhasználói programokkal, és új minőséget állít velük elő. Az ilyen tehetségek azonban általában a médiaismeret-tanárok büszkeségei, és nem az informatika-tanároké.
Az intelligencia és kreativitás az a két fogalom, amit még ki kell emelnünk, ezekhez társul még az informatikánál az önszorgalom és az idő is. Az intelligencia esetében az ingergazdag környezetben az örökletesen kiemelkedő adottságok még kiemelkedőbbekké válnak, a kreativitás pedig teremtőképességet jelent. Az informatika esetében, ha nem hagyunk időt elmélyedni a szimbolikus eszközök használatában (programozás), a kreativitás digitális kifejezéséhez szükséges szoftverek megismerésében, akkor hiába tehetséges a gyerekünk, a szűk ketreccel lehetetlenné tesszük bármilyen kibontakozását. Támadható az állításom, de az informatika az egyik legkevésbé tanítható-tanulható tudomány: ezt elsajátítani kell a művelőjének, önszorgalommal és leginkább autodidakta úton. A tanár arra kell(het), hogy segítsen az első lépések megtételében, rámutasson a hibákra, illetve a szakirodalom, a módszerek fellelési helyére. A többi a gyerekeken és szüleik türelmén múlik.
Tehát hagyjuk 24 órán át a gyereket a számítógép előtt játszani, internetezni?
Ezt mondtam volna? Napokon keresztül biztosan nem. Ám időbe telik az eszközök képességeinek felfedezése, belakása, és ez nem megy – ugye a szülőknek sem – percek alatt. De bizonyára elmondja a gyermekünk, hogy mi ad neki élményt, és mit alkot a gép előtt. Ha a játék eredménye alacsony, tehát semmi új készséget nem sajátít el, nem tanulja meg a szakkifejezéseket, nem maradnak a fejében az angol szavak, akkor lehet, hogy nem ez az ő útja. Én azonban azt tapasztalom, hogy a játék átvezet az alkotáshoz, a gyermek kitalál új megoldásokat, módszereket, és ha ezt maga meg is akarja alkotni, egy robotba önteni vagy egy programba, akkor gondolkozzunk el, miből lesz a cserebogár.
Úgy vélem, ha a gyerek nem csak játszik, hanem már alkot is, akkor ideje szaktanárhoz, egy programozó ismerőshöz vagy egy tehetségponthoz fordulni. A tehetségpontok elsődleges funkciója a tanácsadás, a pályaorientáció, a lehetőségek, az információk személyre szabott megmutatása a tehetséges fiataloknak. A tehetségpontok összegyűjtik és tematizálva ajánlják fel az ország és a határon túli térség minden tehetséggondozással foglalkozó szervezetének a szolgáltatásait. Képesek orientálni a szülőket, fiatalokat, merre lépjenek tovább. A játék a bevezetés a végtelenbe. Az utat pedig a gyerekek járják majd be.
