Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Ez a mottó olvasható Mohai Zsófia ifjú oboista honlapján, akinek a Tehetséghidak támogatásával a „The Muse" 8. Nemzetközi Zenei Versenyen igen erős mezőnyben sikerült korcsoportjában első helyezést elérnie.

Mély együttérzéssel és fájó szívvel értesültünk arról, hogy december 12-én, életének 64. évében súlyos betegségben elhunyt Dobos Krisztina, az Antall-kormány emblematikus, meghatározó oktatáspolitikusa, a magyar oktatás elismert szaktekintélye, helyettes államtitkár, az MDF országgyűlési képviselője. Dobos Krisztina az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési Központjának mb. igazgatója, a Nemzeti Tehetség Programiroda vezetője, majd intézetünk főigazgatói tanácsadója volt.

Fontos, a tehetségsegítő szakemberek munkáját segítő, ingyenesen hozzáférhető szakkönyvet jelentetett meg a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület. Ajánló.

Interjú Freund Tamás Prima Primissima díjas Tehetség-nagykövettel.

A bírálók 27 pályamunkát fogadtak el.

"Fontos, hogy a gyerekek azt érezzék, az a menő, ha értéket hoznak létre"

Egy év alatt több mint 18.000 tehetséges fiatal kapcsolódott be eddig a Tehetséghidak Programba, mely 2012 december közepén jelentette meg első felhívásait. Az uniós támogatással működő program keretében jött létre a tehetseg.hu portál is.

A Magyar Innovációs Szövetség a 2013. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminarra és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremóniára és bankettre a 17 éves középiskolai diákot, Zsombori Balázst delegálta. Az utazást támogatta a MATEHETSZ.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) egyik idei felhívása peregrinus klubok létrehozását támogatta. Peregrinus, vagyis vándor: a tanulmányaikat külföldön folytató tehetséges hazánkfiai a szervezett találkozókon megoszthatják élményeiket, tapasztalataikat a következő generációkkal. Nászai Máté ennek a programnak a keretében  december 18-án ad elő Szegeden, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, melynek korábban diákja volt.

Idén negyedszer jelenik meg a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázata. 

Már lehet tudni, mik lesznek a fődíjak a Tudásfeltöltés 2.0 vetélkedőn. Ezeket megnyerheted, ha bármely szakterülethez kapcsolódó, tudományos jelenség, törvény, összefüggés megjelenését bemutató, legfeljebb 5 perces filmet készítesz, 2014. február 28-ig a tudasfeltoltes.hu oldalra feltöltöd, majd gyűjtöd a szavazatokat.

A Tehetséghidak támogatásával vehetett részt a 6. Tennis Classics gálán, Budapesten 14 teniszkedvelő fiatal.